3.rész.

Háát meg is hoztam a kövi részt.Tudom, hogy nem mostanában hoztam részt, de ígérem próbálok majd gyakrabban írni.A másik történethez is várhatólag töltök fel holnap egy részt, de ez majd csak attól függ, hogy mikor érek haza és, hogy mien fáradt leszek.Nos hát nem is húzom az időt.Tessék a részetek.:D Azért egy két komival megdobhattok, ha tetszett...meg hát ha nem akkor is.:D Bírom a kritikát.:)

"A helyes dolog nem mindig nyilvánvaló. Néha a helyes dolog talán az, ami valaki más szerint helytelen."



3.rész.-Mi már csak ilyenek vagyunk...Imádjuk az emberek vérét szívni...-

-Hát jó.Ha ennyire tudni akarod gyermekem, hát elmondom.A nevem Derek Sommers, és én egy vámpír vagyok.-Mondta mindezt olyan nyugalommal, mintha csak azt jelentette volna ki, hogy ő egy festő vagy nemtudom.Én hírtelen nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek.Most komolyan ezzel akar etetni?
-Ezt maga el is hiszi?-Néztem rá, minhta egy másik bolygrl érezett volna.
-O drágám az mindegy, hogy én mit hiszek el, vagy mit nem.Hihetem, hogy a föld lapos, attól még mindíg kerek marad.-Mosolygott rám kedvesen.Bár nekem ettől a gesztustól inkább csak a gyomrom fordult fel.
-Szóval először közli velem, hogy maga egy vámpír, de azt nem kéri, hogy higgyem is el...De mitörténik, ha én elhiszem?Ha elhiszem amit mond. és szétkürtölöm?MErt hát erre számítania kellet amikor elmondta.Vagy nem?Akkor pedig mi volt az oka, hogy elmondta nekem?-Gondolkodtam hangosan.Ezt nem hiszem el.Kezdem átvenni a beszédstílusát.De...Várjunk csak...Mi van akkor, ha csak...ha csak azért mondta el, mert...mert...-Ugyebár, ha tényleg igaz is lenne amit mondott, bár még mindíg vannak kétségeim...de ha igaz lenne, akkor csakis két ok van amiért ezt velem is megosztotta....Az első, ami rám tekintve a jobbik, az az, hogy valószínűleg, ha ezzel állítanék vissza az árvaházba, akkor egyből vinnének is tovább az első elmegyógyintézetbe...-Itt egy kis szünetet tartottam.Fel kellett dolgoznom még magamnak is a beszélgetés témályát, és a második okot, amiért ezt megosztotta velem.
-És mi lenne a második gyermekem?-Nézett rám vérvörös szemeivel, amikből a kíváncsiság, és valami külőnős csillogás sugárzott.
-Nos hát a második ok, ami eszembejut, az nem más, minthogy azért mondta meg ilyen nyiltan, hogy maga egy vámpír,-mondtam ki olyan nyugodtan és természetesen a szót, mintha tényleg mindennapos lenne, hogy az ember ilyenekről beszél.-és azért nem tart tőle, hogy mindenkinek elmondom akivel csak találkozom, mert nem akar életben hagyni, így nincs is rá esélyem, hogy akrcsak egyvalakinek is elmondhassam.-Furcsa módon nem féltem ettől a férfitől.Bár nem is voltam teljesen nyugodt, de nem féltem tőle.És attól sem, hogy esetleg ma meghalhatok.Hiszen mi is hiányozhatna az életemből?Az árvaház többi lakolya, akik emberszámba se vettek?A tanárok, akik csak azért kedvelnek, mert jó jegyeket szerzek?Akok valójában semmit sem tudnak rólam?Talán csak egy dolog lenne, ami hiányozna...Csak egyetlen egy.Az pedig Zane.Aki mindennél többet jelent számomra.Aki mindíg velem volt, ha szükségem volt valakire, aki megvígasztalt, ha ha valami, vagy valaki bántott, aki mosolyt csalt az arcomra, ha szomorú voltam.Ő számomra a teljes családomat jelentette...Vajon mi lehet most vele?Vajon visszaért már az árvaházba?Vajon keres?Vajon én is hiányoznék neki, ha meghalnék?Gondolatmenetem az idegen férfi Derek szakította félbe.
-Hmm.Mind a két verzió lehetséges lenne.De nekem más terveim vannak veled.Tetszel nekem.Bátor vagy.Bátor, amit manapság az embernek nevezett fajra nem mondhatunk el.Mások ilyenkor már rég az életükért könyörögnének, vagy menekülni próbálnánka.Te pedig?!Mintha egy ismerőssel beszélgetnél egy mindennapos témáról.És ez tetszik.Nagyon tetszik.Épp ezért egy ajándékot adok neked.Egy ajándékot, amit minden ember meg akar kaparintani.Megajándékozlak az örök élettel.-Alig sikerült megértenem amit mondott...Hallottam a szavait, de nem voltam képes feldolgozni mondanivalóját.Most tényleg itt állok valakivel, aki magát vámpírnak vallja, és épp most közölte velm, hogy megajándékoz az örök élettel??!!Több időm nem volt  gondolkozni, mert kezét felém nyújtva óvatosan!!!!Igen Óvatosan hátradöntött a betonra, és fölém hajolt.Mindezt olyan gyorsan, hogy pislogni sem volt időm.Aztán felhajtotta a kabátom ujját, és csuklómt fixírozta.Majd valami olyan történt, amitől azért kicsit tényleg meglepődtem.Két szemfoga hírtelen kijjebb bújt ínyéből, és, hogy ne csak tétlenkedjenek, rögtön a csuklómba is mélyesztette őket.Forroság futott végig az egész testemen.Olyan volt, mintha belülről égnék el.Elviselhetetlen volt a fájdalom.Egy vérfagyasztó sikítást hallottam.Beletelt pár pillanatba, mire rájöttm, hogy a sikoly tőlem ered.Aztán pár pillanat múlva Derek úgy ugrott el mellőlem, mintha legalábbis egy kereszt lenne nála.Bár nem tudom, hogy milyen hatással lehet a kereszt valójában rájuk.De most ez volt a legkissebb gondom.A szememet nehezen bár, de nyitva tudtam tartani.Derek meglepetten nézett rám, de ez csak pár pillnatig tartott.Rendbeszedte arcvonásait, majd egy hatalmas és levakarhatatlan mosoly kíséretében kezdett el méregetni.
-Szóval újra találkozunk.-Mondta sejtelmesen.De hát ezt, hogy érti?És soha életemben nem láttam ezelőtt.-Azt hittem meghaltál.De hát mit is vártunk.A véredben van...-Nem tudta befejezni amondatát, mert valaki közbevágott.
-Hagyd Őt békén Derek.-Hallottam meg egy ismeretlen hangot.
-Rég találkoztunk testvérem.-Mondta Derek az idegennek.Hogy mi? Ez az én formám.Nem elég egy elmebeteg...Neeem.Kell még egy.De aztán.Aztán kellemes csalódás ért.
-Mondom, hagyd Őt békén.Nem engedem, hogy bántsd.Ígyis túl sok embert öltél már meg.-mondta nyugot hangon.Az eddigieknél még erősebb fájdalom futott végig a testemen.Csak kapkodtam a levegő után, és a földön vonaglottam, de nem adhattam meg magamnak azt a luxust, hogy elájuljak, vagy...meghaljak...Nem.Hallanom kell, hogy miről beszélnek.MEg kell tudnom, hogy mi is ez az egész.
-Mi már csak ilyenek vagyunk...Imádjuk az emberek vérét szívni...De ez esetben tévedsz testvérem...Eszem ágában sem volt bántani a kishölgyet.Pont ellenkezőleg...Tudod, már a kezdetektől tetszett nekem.Nem olyan mint a többi ember.Bátor, és  nem ilyedt meg egy olyan témátl sem mint a mi fajtánk.És hát az elmult pár percben rájöttem, hogy miért is van ez.Hogy miért nem olyan mint egy átlag ember.Hogy miért nem undorodom tőle, mint a többi féregtől, akik embereknek nevezik magukat.-Innentől fogva már csak mondatfoszlányokat hallottam.
-Ezt...érted?
-Mond ...Hány éves... lányod?
-Ma...18...
-Hmmm.És...ismerős...?Nézzd..meg...
-Ezzel mégis... akarsz kijukadni?
-Ne mond... nem érzed, amit én. Hogy nem érzed a vére illatából.Hogy nem ismered fel.
-Ő...
-Igen...lányod...-Ez volt az utolsó, amit hallottam.A fájdalom annyira eluralkodott a testemen, hogy már nem bírtam tovább.A szemeim lecsukódtak, és én az édes tudatlanságba süllyedtem...

Mikor újra magamhoz tértem, egy ismeretlen szobában feküdtem, egy ismeretlen ágyban.Nem tudtam, hogy mi történhetett, hogy hogy kerültem ide.Aztán szépen lassan visszakúsztak az emlékek a fejembe.Hogy mi is történt ott, a raktárépületeknél...De nem volt idm ezen gondolkozni, mert a szobaajtó lassan kinyílt, és egy férfi lépett be rajta.Néhány eltéréssel Derek pontos mása volt.Szóval akkor Ő lenne a testvér.A testvér, aki megmentett.Kezében egy poharat szorongatott, amiben valami piros lötty volt.Lassú léptekkel elindult felém, majd megállt az ágy mellett, lerakta a poharat az éjjeliszekrényre, és leült a székre, ami szintén ott foglalt helyet az ágy mellett.Én picit feljebb csúsztam az ágyon, és mégjobban magamra húztam a hófehér takarót.Nem féltem tőle, hisz megmentette az életem, de azért tartottam a távolságot.Pár percig csak néma csendben figyelt, majd halkan megszólalt.
-Kérlek ne félj tőlem.-Mondta nyugodtan, amitől kicsit nekem is sikerült lehiggadnom.
-Nem félek.-Mondtam halkan, már már suttogva, de ő megértette, és elmosolyodott.
-Tényleg bátor vagy.-Mondta, de inkább magának mint nekem.-Nos hát.Biztos sok kérdésed van, amiket szívesen megválaszolok.De előbb egyél.Biztos éhes vagy.-Tolta elém a poharat.Hogy mi!!!???Egyek?Pohárból?Folyadékot?
-Mégis ki maga?-Néztem mélyen a szemeibe.Az Ő szemei is vörösen izzottak, de nem olyan fenyegetően, mint Dereké.
-Darren Sommers vagyok.És mint arra már rájöhettél...a  testvéremhez hasonlóan...vámpír vagyok...-Na remek.Ő is kezdi.Épp szólni akartam, amikor kezembe nyomta a poharat.-Egyél.-Én csak vonakodva figyeltem a pohár tartalmát.A piros lötty nem volt éppen szívderítő látvány.-Alkut ajánlok.Amíg ezsel, addíg énmesélek.Nos?-Nézett rám kíváncsina.Én csak egy aprót bólintottam, mert beláttam, hogy addíg nem fogok többet megtudni, amíg fel nem hajtom poharam tartalmát.Ígyhát lassan és óvatosan a számhoz emeltem, és belekortyoltam, Darren pedig közben rákezett.-Szóval én és a testvérem vámpírok vagyunk...Ahogy mostmár te is...-Én csak mohón ittam a pirso folyadékot, aminek ismerős fémes íze volt, de amint meghallottam az utolsó mondatát, majdnem az egészet a képébe köptem.Hogy mi???ÉN???VÁMPÍR???De nem.Sikerült türtőztetnem magam, és hát kár lett volna elpazarolni ezt a finomy nedűt.De közben úgy néztem rá, mintha valami nagy butaságot mondott volna.-Tudom...Tuom, hogy hihetetlen, de így van.Nem érzel némi változást?Nem érzed úgy, hogy az érzékeid kiélesedtek?-Amint ezt kimnodta tudatosult bennem, hogy nagyon is betalált...Jobban láttam, tisztábban hallottam, és a szaglásom is jobb lett.És ekkor esett le...Ekkor esett le, hogy mit is tartok éppen a kezemben..Hogy mi is az a bizonyos piros folyadék a pohárban...hogy mit is iszok éppen.Ez pedig nem volt más mint...

Hát ennyi tellett tőlem mára.Ha tetszett dobj egy komit. :*
Love:Lexa <3