9.rész.

Éssss itt is lennék.Tudom tudom úgy volt hogy vasárnap lesz rész, de nem volt jó a netem...:$ De most itt vagyok, és hoztam a részt.Kicsit fáradt vok, szal lehet, h nem lesz hosszú, de ha időm engedi holnap is jelentkezem.:D

Ha valaki más lennék, most bemutatkoznék, de ami azt illeti, magasról teszek rá, hogy ki, mit gondol. Tapasztalataim szerint az érdeklődés az elvárások anyja. Az elvárások pedig csalódáshoz vezetnek. Tehát a legjobb mód a csalódás elkerülésére az, ha nem érdekel semmi. Igazából az sem érdekel, hogy jó vagy rossz ember legyek-e. Ahogy én látom mindkettő szívás. A rosszakat a társadalom törvényei sújtják, a jókat pedig Murphy törvényei.

9.rész-Ó abban?Csak levágott testrészek...-

-Köszönöm.Nekem is tetszik.Leszámítva egy két dolgot szeretek itt lakni.-Válaszoltam miközben a zárba heyeztem a kulcsot, de amint ez sikerült az ajtó ki is tárult, és felbukkant a nyílásban az én kedvenc vámpírom, Darren feje.-Hát te?Azt hittem el kell menned.-Néztem rá érdeklődve.
-El is kell.Csak aggódtam, mert olyan fura volt a hangod délután.
-Nincs semmi baj.-Mosolyogtam rá.-
-ÉS miről akartál beszélni?
-Az ráér.Most csak intézd el a dolgod.Nem kell mindíg miattam aggódni.-Öleltem meg.Az igazság az, hogy nem akartam még beszélni vel erről.Még nekem is fel kellett készülnöm rá, és nem akartam Őt sem feltartani.Pár másodpercig még így álltunk, majd Darren egy hátam mögött lévő pontra függesztette a tekintetét, aztán egy szemoillantás alatt ott is termett Adam előtt.Banyek!Adamről meg is feledkeztem...:$Pár pillanatig a vér is megfagyott bennem, hogy Darren mit fog most csinálni, de aztán rájöttem, hogy nincs miért aggódnom, hisz Ő sose bántana ok nélkül senkit.
-Szia.Adam, ugye?-Nyújtotta felé Darren a kezét.
-Öhm...Jónapot.Igen.-Rázott vele kezet Adam zavartan.Szegény olyan volt mint egy kisfiú, aki először megy orvoshoz és megszeppenve áll a rendelő előtt.
-Nos hát, ha tényleg nem olyan fontos, akkor én hagylak is titeket.Holnap délelőtt érkezem.Sziasztok.-Köszönt el tőlünk, majd mellém lépve kaptam egy ölelést, és egy puszti.Valami fúrcsa érzés kerített hatalmába.Olyan volt, mintha ez természetes lenne.Pedig eddíg sose puszilt meg.Sose éreztem még ennyire, hogy nem vagyok nyűg a nyakán.Sose voltam még ilyen hálás neki...Sose éreztem még, hogy szeretem...Hogy tényleg olyan, mintha az apám lenne...Miliméterekre volta mattól, hogy elbőgjem mgam, de végül sikerült visszatartanom, és ebben Darren utolsó mondata is segített, amit a puszi után súgott a fülembe.:
-Aztán csak okosan.Egyenlőre nem vágyom...unokára.-Csak mosolyogni tudtam.Ezt is olyan természetesen mondtaki ,mintha az apám lenne.Mintha mindíg is vele éltem volna...Mintha Ő nevelt volna fel...Olyan jó lett volna, ha Ő nevel fel...De ez nem egy panasz vagy valami hasonló volt.Én így is meg voltam elégedve az eddigi életemmel.Az árvaházzal.Hálás voltam, hogy ott élhettem, és nem kellett az utcán felnőnöm.Mire felébredtem a gondolataimból Darren már sehol nem volt.
-Minden rendben?- Ölelt át adam, és egy aprócska puszit nyomott az arcomra.
-Igen. Persze. Mért?-Válaszoltam gyorsan.Talán túl gyorsan is, mert láttam rajta, hogy nem győztem meg.
-Mi a baj?- Nézett rám kíváncsian.Nem akartam még Őt is a bajaimmal zavarni, de láttam rajta, hogy addíg nem tágít, míg el nem mondom neki, hogy mi a bajom.
-Semmi...csak olyan nehéz ez az egész.Egyre több a kérdés, válasz pedig egy sincs. Darren pedig...Ő olyan nekem mintha az apám lenne, és én nem akarom szmon kérni. Ha el akarta volna mondani, akkor megteszi. De nem tette meg, és ennek biztos, hogy oka van. ÉN bízom benne.
-Tudod, szerintem Ő is úgy tekint rád, mint a lányára. Ez látszik rajta. És nem mondom azt, hogy jó döntés, hogy nem beszélsz vele erről, mert ezt meg kell beszélnetek. Te is megnyugodnál.Nem akarlak így látni.
-Hogy?-Néztem rá értetlenül.
-Szomorúan.-Adta meg a rövid, de lényegretörő választ, majd megcsókolt.-Azt szeretném, hogy mosolyogj, hogy boldog legyél.
-Ha a közelemben vagy ,akkor az vagyok.-Csúszott ki a számon.Félve Adam szemébe néztem, hogy vajon hogy fog erre ragálni.Ő csak mosolygott.-Ne...ne haragudj.Én nem...Vagyis igen, de nem...-Kezdtem el magyarázkodni, amit Ő egy újabb csókkal folytott belém.
-Én is bodog vagyok, ha velem vagy.-Mondta, én pedig mérhetetlen örömöt érezte, hogy így érez. Bár még csak tegnap ismertem meg, mégis olyan volt, mintha egy láthatatlan kapocs fűzne össze vele.
-Mit szeretnél vacsira?-Mosolyogtam rá.
-Na látod ezt szeretem.Amikor mosolyogsz.És amúgy teljesen mindegy.Ne fáradj miattam, nekem egy szendvics is tökéletesen megfelel.-Szorított magához erősen.
-Na azt már nem!Nem fogom egy szendviccsel kiszúrni a szemed.Szóóóval?Mi a kedvenc kajád?-Fontom át karjaimat én is a nyakán.
-Hmmm.-Gondolkozott el.-Lasagne?-Inkébb kérsdésként hangzott mint válaszként.
-Okés.Akkor tartsunk Olaszos napot.Előételnek mondjuk...-Egy picit gondolkodtam, majd megtaláltam a megfelelőt.- egy kis Insalata caprese. Főételnek Lasagne al forno és dessertnek egy kis  Mousse al cioccolato.Megfele?-Kérdeztem tőle.
-Tökéletesen.Bár fogalmam sincs, hogy melyik mit takar, de ha te csinálod nekem jó lesz.-Adott egy apró puszit az orromra, majd megcsörrent a telefonja.-Ne haragudj.-Nézett rám bűnbánóan.
-Már miért haragudnék.Vedd csak fel nyugdtan. Addig én nekiesek a vacsinak.-Mondtam, majd magára hagyva a nappaiban bevágtattam a konyhába, és előszedtem a hozzávalókat.Mivel imádtam az olasz konyhát, ezért minden volt itthon, amire szükség lehet. Úgy dönöttem, hogy először a desszertnek állok neki, hogy amíg a többit elkészítem, az had álljon a hűtőben.Így hát a csokit egy keverőtálba tettem, és vízgőz fölött megolvasztottam egy kevés vízzel.Mikor ezzel megvoltam a tojássárgáját kevertem el a cukorral, majd a fehérjéből vertem kemény habot.
-Már itt is vagyok.-Fonódott két kar a derekam köré, amitől bizsergés futott végig az egész testemben.-Mit segítsek?
-Nem kell segítened.Te csak helyezd magad kényelembe.Ma én szolgállak ki.-Adtam egy apró puszit az arcára.
-De én szeretnék segíteni.-Viszonozta a puszimat.
-Oké.-Egyeztem bele.-Akkor nézd meg, hogy kihült-e már a csoki.-Mutattam a pulton heverő tál felé.Ő odanemt a tálhoz, belemártotta az úját, majd lenyalta róla a csokit.-Igen.-Jelentette ki vidám fejjel.
-Nem egészen így gondoltam ,amikor megkértelek rá, hogy nézd meg, de végülis a clnak megfelelt.-Forgattam meg a szemem mosolyogva.-Legalább finom?
-Isteni.-Mosolyodott el huncutul.
-Oké.Akkor hozzákevernéd a tojássárgákat?Ott vannak abban a tálban.-Mutattan a nemmessze tőle lévő edényre.Ő felkapta és egybekeverte a két masszát.Én addíg megcsinálltam a besamel mártást a lasagne-hoz.ivel kész száraz tésztából csinálom a lasagnét, ezért ügyletem rá, hogy a mártás kicsit hígabb legyen, hogy jobban benedvesítse a tésztalapokat.Mikor ezzel megvoltam nekiálltam elkészíteni a bolognai ragut.
-Hozzákevertem.-Szalutált büszkén Adam.
-Okés.Viszont a habot inkább én keverném hozzá.-Vettem ki a kezéből a fakanalat.
-Naaaa.Hát illik ilyent csinálni?-Nézett rám durcásan.
-Ne durcizz.Inkább kevergesd a ragut.-Adtam ki az "utasítás", majd kezembe éve a tojáfehérje habot hozzáadtam a csokihoz.Ezután óvatosan belekevrtem a tejszínhabot is, és a hűtőbe raktam.Mikor ezzel megvoltam beálltam Adam mellé a tűzhelyhez.-Na?Hogy áll?-Néztem rá a tűzhelyen fortyogó ragura.
-Jól.-Kevert bele Adam, majd a fakanállal kivett belőle egy kicsit, és megfújta, majd felém nyújtotta.Megkóstolva rá kellett jönnöm, hogy tényleg jól áll.Soha életemben nem éreztem még ilyen jól magam a konyhában...Pedig imádtam főzni, de most az is dobott egyet az egsze, hogy Adamnek főzhetek és, hogy itt van velem.-Van egy kis szósz a szádon.-Mutatott Adam a szája szélére jelezve, hogy hol is található az a bizonyos folt.-Tudod mit? Hagyd csak majd én.-Mondta mikor épp nyúltam volna hogy letöröljem.Megfogta a kezem, és nemes egyszerűséggel lenyalta a szám sarkából a szószt.-Hmm.Isteni.Hol tanultál meg ilyen jól főzni.
-Az árvaházban.Míg a többiek kinn játszottak én addíg általában a konyhán segítettem.-Mosolyogtam rá, bár egy kicsit elszontyolodtam a rámtörő emlékek miatt.De aztán nem volt időm ezen gondolkodni, mert kész lett a szósz, szóval jöhetett a lasagne összeállítása.Míg én ezzel bajlódtam megkértem Adamot, hogy selje fel az előételhez a mozzarellát és a paradicsomot.Berakva a sütőbe a tésztát egy hatalmasat sóhajtottam.Vajon este ott fojtatjuk Adammel a dolgokat, ahol nálu megzavartak minket?Vagy csak megvacsizunk és összebújva lefekszünk aludni?Nem is tudom melyiknek örültem volna jobban.
-Minn gondolkozol annyira?-Karlt át Adam.
-Semmin.-Mosolyogtam fel rá, hogy meggyőzzem, e nem elégítette ki a válaszom.
-Szóval nem akarod elmondani.-Mondta, de inkább csak magának mintsem nekem.
-Tényleg semmi.Na de most jön a konyhánk ékessége, a varázshűtő.-Léptem oda a kis szürke hütőhöz, hogy tereljem a témát.
-Miért abban mit tartatok?-Jött utánam Adam.
-Ó abban?Csak levágott testrészeket.-Vágtam tök komoly fejet, de Adam arckifejezése láttán kitört belőlem a nevetés.Szegény falfehér arccal meredt a hűtőre, majd rám és vissza a hűtőre.
-Adam nyugi.Csak vicceltem.-Öleltem át most én.-Csak a borokat tartjuk benne.-Nyomtam egy puszit  a szájára, majd kitártam a hűtőajtót, hogy megbizonyosodhasson róla, hogy tényleg nincs benne egy darab testrész sem.Rá kellett jönnöm, hogy sajnos...


Hááát ennyi lenne mára.Remélheőleg holnap megint jelentkezem.Ha mással nem akkor egy kéréssel max...
Love: Lexa <3